Gyakornoki munka és elhelyezkedés Miskolcon? Tippek a sikerhez!

Gyakornoki munka és elhelyezkedés Miskolcon? Tippek a sikerhez!

A gyakornoki munka remek lehetőség a miskolci pályakezdők számára. Aki jól teljesít akár egy egész életre megalapozhatja szakmai pályafutását. De hogyan álljunk munkába és érvényesüljünk gyakornokként?

Nulladik lépés: a jelentkezés

Mindenekelőtt be kell kerülnünk arra a helyre, ahova a legjobban szeretnénk. A gyakornoki munka lehet szakmai gyakorlat vagy önállóan hozott döntés, azonban mindenképp járjunk utána, melyik miskolci céghez kerülünk. Vannak, akiknek „csak” a papír kell és az igazolás arról, hogy sikeresen ledolgozták a szükséges időmennyiséget. Mások azonban komolyabb célokkal érkeznek és akár hosszú távra elköteleznék magukat.

Nézzük, hogyan lehetünk gyakornokból akár teljes munkaidős munkatársak és juthatunk egyre feljebb szakmánkban. Már a jelentkezés során érdemes tudatni, hogy valóban dolgozni szeretnénk, nemcsak „túlélni”.

https://allasorias.hu/blog/temak/gyakornoki-munka/

 

Első lépés: a kezdetek

Az első munkanapok kemények lehetnek újoncként, főként akkor, ha korábban még egyáltalán nem szereztünk tapasztalatot hasonló területen – vagy egyáltalán a munka világában. Próbáljunk meg minél több feladatot elvállalni és kevés szünetet hagyni magunkat, vagyis aktívak maradni.

A munkáltatónk és mentoraink sem fognak tudni folyamatosan velünk foglalkozni és istápolni minket. Fontos ezért, hogy legyünk önállóak és oldjuk is meg az alapvető teendőket vagy merjünk kisebb kockázatokat vállalni.

Ismerkedjünk meg a munkatársainkkal és tudjuk meg, ki kicsoda és kinek meddig tart a hatásköre. A mentorainkról is levehetjük a terhet, ha bizonyos kérdésekkel nem őket bombázzuk és aligha fog minket hátrány érni azért, ha időnként más kollégákhoz fordulunk segítségért.

A gyakornokság egyfajta tanulási folyamat, azonban itt nem a jegyekért, hanem a cég és a vállalat érdekeiért kell dolgoznunk, illetve a saját fejlődésünkért.

https://blog.zyntern.com/gyakornok-tipusok-melyik-vagy-te-zyntern-com-online-quiz/

 

Második lépés: az elhatározás

Nemcsak a munkáltatónak, hanem nekünk is el kell döntenünk, jó helyen érezzük-e magunkat. Amennyiben hónapok óta nem bíztak meg minket semmilyen komolyabb feladattal vagy szakmailag nem releváns munkákat kapunk (például a jól ismert kávéfőzői pozíciók esete), akkor talán érdemes más lehetőségek után néznünk.

Ha viszont úgy döntünk, hogy nagyon is szeretnénk az adott helyen teljes munkaidőben dolgozni, kapcsoljunk még eggyel magasabb fokozatra. Szerencsés esetben lesz üresedés vagy találnak nekünk valamilyen betölthető munkakört, de bizonyos esetekben más cégekhez is kaphatunk ajánlást.

Amennyiben nem vetődik fel a munkába állás lehetősége, próbáljuk meg tudatni a céggel és a vezetőséggel, hogy komolyak a szándékaink – akár a későbbiekben is bármikor megcsörrenhet a telefonunk.

 

Harmadik lépés: a munkába állás

Munkába állás

A munkába állás bizonyosan azt jelenti, hogy elégedett volt a cég a teljesítményünkkel és már ismerjük valamelyest a közeget is, ahova „érkezünk”. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy kényelmes pozícióban lennénk, sőt: érdemes újra felkapcsolni és még elszántabban dolgozni, ugyanis már a felelősségünk is sokkal nagyobb az elvégzendő feladatok iránt. Még az új alkalmazottakkal szemben is előnyben lehetünk, ugyanis mi már bizonyítottunk a munkába állás előtt.

Jó esetben tehát megússzuk a jelentkezési folyamat körüli hercehurcát, az állásinterjút és nem kell a 0-ról kezdenünk.

https://miskolcallas.hu/

 

MiskolcAllas.hu / P.P.